Gyulán Keresztury Dezső Zrínyi című darabját játszottuk. Egy forró nyári délelőttön keményen megfogtam a szatmári szilvás poharat. Furcsán és keserűen is - és nincs rá magyarázat: erős mértékben átléptem az ártalomküszöböt. A Kőrös partján, a szanazugi oázis büféjében vettem magamhoz ezt az óriási mennyiséget. Aztán, ahogy mesélik, egyszer csak elkezdtem úszni Románia felé. Vadul szidtam az ottani diktatórikus állapotokat. Ebben megakadályozni, életveszélyes lett volna akkor. A tragikomikus az volt a műveletben, hogy amint a Kőrös folydogált, magam ugyanolyan tempóban úsztam az árral szemben. Parton aggódó kollégáim mesélik, hogy melegem lévén, letéptem magamról a fürdőnadrágot, és közben színházi témákra fordítottam a szót ott a habok között. Keresztury Dezső egy fürdőköpennyel a kezében kérlelt, hogy hagyjam már abba az igehirdetéssel egybekötött vízi sztriptízt. Végül is kijöttem. Ám erősen korholtam a parton állókat azért, hogy nincs fejlett igazságérzetük, mert különben velem tartottak volna.

     Csalódottan, mélyen megbántva gyalogszerrel indultam vissza Gyulára. Kijózanodásom után arra az elhatározásra jutottam, hogy nem bújok ki a felelősségre vonás elől. Kollégáim azonban másképp döntöttek. Gombos Kati azonnal beajánlott egy ideggyógyász főorvosnő ismerőséhez, aki majd kellő irattal lát el. Másnap kiöltözve, egy korty ital nélkül mentem el a megadott címre. Az orvosnő férje nyitott ajtót. Örömmel tárta szét kezét, szívélyesen üdvözölt; - a nagybátyámmal együtt volt a fronton annak idején. Kellemes beszélgetés után átadott nem kevésbé kedves előzékeny feleségének. Megkaptam a szükséges papírt is, mely szerint mély nyomot hagyott bennem a második világháború. A főorvosasszony nem is túlzott: valóban így volt.

     De még napokig kellemetlenül élt bennem az eset. Panaszkodtam is Kállai Ferenc kollégámnak, hogy dunántúli gyerek lévén csak a szelíd hegyek és halmok vidékén érzem magam biztonságban. Egyébként hazánkban már csak fedezékben lehet dolgozni és élni.

     Kállai említette, hogy Gyomán született és valójában kedves népek lakják ezt a tájat, idővel megszeretem őket. Abban a vendéglőben, ahol a beszélgetésünk zajlott, éppen nagy muri volt. Egy kis zömök ember és egy testesebb forma lépett az asztalukhoz. A zömök szólalt meg először: a húga részére kért autogrammot. - Látod, milyen aranyosak - érzékenyült el Kállai. Azonnal papírt és ceruzát kért a pincértől. De a nagydarab ember félretolta társát és ráförmedt Kállaira: - Te kéred az én kézjegyemet? - Gesztusaiból ítélve nem sok jóra számíthattunk. Szerencsére a szomszéd szállodában laktunk - amelyet Márkus László Hotel Snassznak nevezett el - odáig egy szuszra, megállás nélkül rohantunk. - Igazad van, Ferikém, aranyosak, közvetlenek ezek az alföldi gyerekek. Olyanok, mint a dunántúli Raksányi Kutyu, aki ha kell, szemben is úszik az árral.

     Ezekről a napokról szebb emlékem is maradt. Keresztury Dezső akkor írta hozzám kedves alkalmi verssorait: - oly hű, vitéz katona, - mint egy telivér kutya, - és mivel még okos is: ő kapitány Gurits. -

     Raksányi Gellért