2000. ÁPRILIS

GASZTRONÓMIAI TALÁLKOZÁSOK

Vendégségben "Barátok közt"

R. Kárpáti Péter - a menzán is kaviárt evett

Berényi András a lelkiismeret bajnoka, tehetséges építész, ragaszkodó családapa. Öszszesen öt gyermeke van, a filmben három, "civilben" pedig kettő, ugyanis épp egy hónapja, hogy megszületett a legifjabb Kárpáti.

Péter a pesti Katona József, majd Thália Színházban kezdte pályafutását. Játszott többek között Békéscsabán, Zalaegerszegen és Győrben is. Írt színdarabot és kabarét, szerzett zenét, vezetett műsorokat, egyszóval: sok mindenbe belekóstolt. Egy kicsit a főzésbe is. Specialitásai a paprikás krumpli és a nagyi receptje alapján készülő zöldborsóleves, amiről nagyokat nyelve, szakembereket meghazudtoló precizitással mesélt.

Kisalföldi lévén, kevesebb pörköltet, de annál több rántott gombát és sajtot   evett életében, mintha parányi országunk más régiójában cseperedett volna fel. Így nem meglepő, hogy apósa jól "megetethette". A színész épp leánykérőben volt az Alföldön, ahol érkezésekor "bikapörkölttel" fogadták. S amikor Péter már biztosan tudta: feleségül kapja a lányt, s már a bika húsával is megbarátkozott, kiderült: rászedték. Szerencsére nem asszony-ügyben, hanem csak abban, hogy bika helyett hamisítatlan birkapaprikást kapott (egy betű és milyen állati különbség!). Azóta is ez az egyik kedvence, mint az ugyancsak apósfőzte alföldi gulyásleves is.

Zalában, disznóölésen járva a hajnali hagymás vérrel ismerkedett meg: miután leküzdötte magában azt a megrázó élményt, hogy az állat fertály órányival azelőtt még az ól oldalát támasztotta, rögvest két tányérral bevágott.Moszkvában, a nyolcvanas évek elején, egyetemista korában számtalanszor evett nagyszemű fekete kaviárt, ami ott akkortájt még a menzán sem számított luxusnak, sőt, legtöbbször nem is nagyon volt más. Mindenki annyit evett, amennyi csak belefért. Ám tudjuk, nem kell mindig kaviár - így hát következzék a már említett zöldborsóleves receptje.

Kárpáti-féle zöldborsóleves

 

Csomor Csilla - a piacon alkuszik

Berényi Zsuzsa kedves, gondoskodó, szerető anya, sok személyes áldozatot hoz családjáért; ám nyughatatlan feleség, aki úgy érzi, beleszürkült a hétköznapokba. De ez csak Zsuzsára vonatkozik, Csillával ugyanis gyökeresen más a helyzet. Ha valaki nap mint nap "Barátok közt" van, a Nemzetiben és a Várszínházban játszik, akkor nagyon is színes az élete.Az ellentét a főzésre is érvényes. Míg szerepe szerint rendszeresen főz, hiszen gyermekeit és persze Andrást is etetnie kell, addig magánéletben, még család híján, ritkán veszi kezébe a fakanalat. Csillának minimum 2 óra a bevásárlás, ami nézelődést és alkudozást jelent; utóbbi ugyanis szerinte a piacozáshoz tartozik. További 2 óra pedig a főzés. Hol van a színésznőnek ennyi szabadideje?

Pedig szeret és tud is főzni. Jászfényszarun született, így sokat elsajátíthatott a kitűnő jászsági konyhából. Például a lagzislevest, ami csirkeaprólékból vegyes zöldséggel készül a becsinálthoz hasonlóan, tejföllel dúsítva, és a végén burgonya-gombóccal "nehezítve". Vagy éppen a kolbászos pecsenyét, amit disznótorkor szokás arrafelé főzni. A megmaradt nyesedékhúsokat nagyjából egyforma nagyságúra darabolják, lábasba szórják, és annyi abalevet öntenek rá, hogy majdnem ellepje. Lefödve, nagyon kis lángon vajpuhára párolják, közben a kiszakadt, félresikerült kolbászokat és hurkákat is hozzáadják, végül zsírjára sütik. Ez a fogás azonban nem lesz mindennapos Csilla konyhájában, mert a színésznő a reformétkezés felé hajlik. Ám nem fanatikusan, mert úgy véli, ahhoz, hogy igazán kiegyensúlyozottak legyünk, azt kell enni, amit a szervezet kíván. Ebbe pedig belefér a nagyi-féle krumplispogácsa, kelt rétes és lekváros bukta épp úgy, mint a tengeri herkentyűk és az alábbi fogás is.

Pehelykönnyű pulykapecsenye

 

Váradi Zsolt - 11 évesen palacsintapartit tartott.

Berényi Danit csintalan, kíváncsi természetű ördögfiókaként ismerik, aki folyton kotnyeleskedik és vitatkozik. Ám azt kevesebben tudják, hogy ennek a legénynek korához képest komoly színházi múltja van. Pontosabban megszemélyesítőjének, Zsoltnak, aki az Operett és a Madách Színházban, valamint az Operaház gyermekkórusában lépett rendszeresen a közönség elé; a Valahol Európában című darabban például 4 évig játszott.

Abban, hogy egy kamasz szeret enni, semmi különleges nincs, de hogy fakanalat vegyen a kezébe, pláne fiú létére, az már nem szokványos. Pedig Zsolt ilyen. Épp 11 éves volt, amikor partira hívta meg családját. Két serpenyővel, dobálva mint a nagyok, hetven palacsintát sütött; amit azután mindenki a kedvére tölthetett csokoládé-, vanília- vagy puncspudinggal, eperdzsemmel, kakaóval, nutellával, baracklekvárral. Zsolt fiatal kora ellenére ínyencnek mondható. Ponsan emlékszik egy néhány évvel ezelőtti olasz út bolognai hatfogásos menüjére éppúgy, mint egy korfui négyfogás lakomára. Utóbbi a színészpalántára oly nagy hatást tett, hogy azóta a görög konyha a kedvence, természetesen csak a mama gulyáslevese, csirkepörköltje, sült oldalasa, süteményei, a nagyi halászleve, almás pitéje után.

Így hát lányok, aki labdába akar rúgni Berényi Daninál, a legjobban teszi, ha az e-mailezés mellett gyorsan beiratkozik egy főzőtanfolyamra.

Souvlaki tzazikivel

 

Juga Veronika - majdnem vegetárius

Berényi Kata csábítóan dacos kamaszlány, aki a koránál érettebbnek akar látszani; s ez régebben sem volt másképp. Mármint megszemélyesítőjével, Veronikával, aki már négyévesen a mama, nagymama mellett a konyhában háziasszonyt játszott. Kis edénykéiben igazi hozzávalókból főzőcskézett. Egy évtized múlva pedig, ha egy szakácskönyvben megtetszett neki egy fotó, azonnal nekilátott elkészíteni. Igaz, volt kudarca is, például nyolcadik osztályos korában karácsonyra sütött pogácsája annyira nem sikerült, hogy önbizalma hosszú időre megcsappant.

Közismert, hogy a televízió hatással van az emberre. Veronikából például egy vágóhídi riport olyan visszatetszést váltott ki, hogy egycsapásra lemondott a húsról és a felvágottakról. Csak hétvégenként bűnözik, amikor rendre szüleinél ebédel, - ugyanis mamája levesei és brassóija, papája húsételei, de leginkább gombás húsa ellenállhatatlanul finomak. A nagyi pedig kiválóan sütött, ám mióta felhagyott e tevékenységgel, unokájának nagyon hiányoznak a remekei. Filmbeli testvéréhez, Danihoz hasonlóan a görög konyhát is kedveli. Ha lehet szép komótosan eszik, azután pedig pihen egy kicsit. Alakjára ügyelve megpróbál tudatosan étkezni, például a majonézt már lecserélte kefirre. Ugyan ajánlata, amit legutóbb Hoffer Misinek (Halász Gábornak) kreált, diétásnak nem mondható, de nagyon finom.

Sok sajttal sült cukkini ínyenc tésztasalátával

Hargitai György