Magyar módra
Az Évezred operabálja
Immáron hatodik éve rendezik meg az európai báli szezon egyik
legrangosabb társadalmi eseményét, a Budapesti Operabált 2001. február 24-én,
szombaton. Giuseppe Verdire, az operairodalom egyik legnagyobb óriására emlékezünk
halálának 100. évfordulóján, így az ő műveinek felidézésre vállalkozik az
Operabál. A vendégek a mantuai herceg udvarába fognak megérkezni. A műsor során
többször is felcsendülnek a komponista hal-hatatlan operáinak híres dallamai.
A nyitótáncosok a Rigolettó báli zenéjére vonulnak be, csodálatos, a kort idéző
rendeszánsz ruháikban, majd a Traviata dallamaira keringzőnek. Ebben az évben is a
Gundel étterem vállalkozott rá, hogy a varázslatos dallamokhoz, és a színpompás
látványhoz illő ízekkel elkápráztassa a “nagyérdeműt”. 
Elsőként a vegyes ízelít lép színre. A házilag pácolt és vékonyan
fölszeletelt lazac rózsa alakúra formálva kerül a tányérra. Mellette fogasterrin,
amiben a névadó halat zsályával, petrezselyemmel és kaporral fűszerezik,
citromlével ízesítik és lazaccsíkokkal töltve sütőben párolják. Hidegen
szeletelve, egyfajta fűszeres majonézes mártás (Gribiche mártás) kíséretében
tálalják. Ugyancsak sütőben párolják a honi szarvasgombával és tokaji aszúval
gazdagított libamájat is. Hogy íze még teljesebb legyen, egy kevés majonézes
zellersalátát kap körítésként. Mintegy megkoronázva az eddigieket, az ízelítő
de csak sorrendben utolsó fogása a házi pástétom. Gyöngytyúk és szarvas
combjából, egy kis sertéstokával vagy szalonnával, valamint libamájjal készül,
sok-sokféle fűszerrel. Pikáns gyümölcsös raguval (chutneyval) kínálják.
A főfogás a borjúkarajban sült parajos bélszínt vörösboros vadgombamártással
körülöntve, zöldséges burgonyalasagne kíséretében kerül tálra.
Borjúkarajban sült parajos bélszín
|