KORTYOLDAL
Borok nyomában

Sashegytől Etyekig

Hazai borvidékeink között jogilag a legújabbak, történelmileg a legrégebbiek közé tartozik az Etyek-budai borvidék, amerre most vesszük utunkat.

A legújabb, mert ezzel az elnevezéssel alig 4-5 éve találkozhatunk – sőt, az önálló Etyeki borvidék sem idősebb 12 évesnél –, de egyben a legrégebbi is, mert a budai hegyek bortermeléséről már a 13. századi oklevelekben is olvashatunk.
Kevesen tudják, hogy a mai Budapest Duna-szakaszának jobb parti lankái egykor Magyarország egyik leghíresebb, legkedveltebb borát adták.

A középkori, de még a török kiűzése utáni Budának is egyik legfontosabb gazdasági tevékenysége volt a szőlőművelés, -nemesítés. Ennek emlékét őrzi például a budai zöld nevűszőlőfajta. Az igazi favorit azonban a kadarka volt: régi, 1880 körüli bécsi éttermek itallapján ez a budai vörösbor árban igen előkelő helyen, az importált francia borokkal egy sorban szerepelt. Szőlővel volt beültetve akkor még a Rózsadomb, a Kiscelli-párkánysík, sőt maga a budai Várhegy is. A legjobb fekvésűtőkesorok a Gellérthegy és a Sashegy lejtőin húzódtak.

A város terjeszkedése, az iparosodás a 20. század elejére a szőlő- és bortermelés eltűnéséhez vezetett. Krúdy Gyula idézi szomorúan egyik írásában, hogy Kerkápolyi István műegyetemi tanár 1908-ban szüretelte az utolsó sashegyi vöröset. Azóta sem tudja senki, milyen is lehetett az a bor… Az egykori budai bortermelés – jóval a város határán túl – ma Budajenőn, Tökön, Kesztölcön, Ürömön folytatódik.

Az 5632 hektárt kitevő Etyek-budai borvidék bortermelésének súlypontja napjainkra Etyekre és tágabb környékére tevődött át. A német–magyar vegyes lakosságú falvak korábban csak saját minőségi és mennyiségi igényeik szerint termeltek. A 20. század utolsó harmadában megjelenő állami gazdaság, illetve később Hungarovin-birtok azonban szinte maga után húzta a vállalkozó kedvűkistermelőket. A rendszerváltás évében jelent meg az egyik első magántermelő, Báthori Tibor nagy formátumú öreghegyi chardonnay-ja, amely megmutatta a termőhelyben rejlő hatalmas lehetőségeket és kijelölte a követendő színvonalat. Az eltelt több mint egy évtized alatt az Etyeki borvidé k mintegy tucatnyi vezető szőlőbirtoka nagy utat járt be, úgy a technológiai fejlődést, mint a borok minőségi változását tekintve. A jövőben rejlő további lehetőségek pedig nagyok, hiszen a telepíthető területnek ma még csak mintegy 30%-án találunk szőlőt. Az országos átlaghoz viszonyítva valamivel hűvösebb, csapadékosabb klíma, a változatos, de alapjában meszes talaj, amelyben a porózus mészkövek és márgák anyaga dominál, egyértelműen a karcsú, illatos-zamatos, jó savú borok kialakulásának kedveznek. Ezen belül azonban nagy a változatosság. Ha lehet ilyet egyáltalán mondani, akkor Etyek zászlósbora a sa-uvignon blanc, amelynek gyönyörű vegetális-herbális ízei ezen a termőhelyen kitűnően érvényesülnek. Ebben a műfajban talán az Etyeki Kúria és a Hernyák-pincé szet nyújtja jelenleg a legjobb teljesítményt. Az etyeki királyleányka az 1999-es évben karcsúságával, illatgazdagságával tűnt ki, 2000-ben kissé teltebb-testesebb volt a “hölgy”. Mindkét bornak hasonló a helye a magyar gasztronómiában: zöldséges ételek, saláták, roston sült halak szép kísérői. Száraz iskolázásban készül Etyeken a szürkebarát, amelynek így, cukormentesen, valamennyi szépsége feltárul. Kiemelkedő ebben a műfajban Katra Imre (Sánci-borház) 1999-es bora. Zöldfűszerekkel ízesített, grillezett húsok mellett mutatta a legjobb formáját. No, és persze az etyeki chardonnay: erről már annyit írtak, hogy nehéz újat mondani. Mintha ez a francia szőlőfajta olyan új otthonra talált volna Etyeken, ahol a legszebb tulajdonságait tudja megcsillogtatni.

Köszöntsük tehát a tavaszt egy pohár – jól behűtött – 2000-es etyeki chardonnay friss ízeivel!

Nagymarosy András