Taste of Vietnam: Nem and Nép című Kevin Shopland által írt Budapest Sunban megjelent cikkét jelentetjük meg Önöknek magyarul.
Budapest Sun osztályzatai az étteremre:
Étel minősége:****
Service:*****
Ár-érték arány:****
Atmoszféra:***

Párizs, 1986. július. Egy amerikai könyvtári dolgozó barangol az utcákon, a 13. kerületben üres zsebbel és még üresebb hassal. A zsebében lévő pár frankból még egy szegényesebb francia étteremben sem lehet enni kapni.

Mígnem egyszer csak egy vietnámi étermekkel teli utcába vetődik. Az emberek az asztaloknál nagy tálakból illatozó tésztaleveseket fogyasztva, ropogós tavaszi tekercset majszolva élvezik az életet.

A társalgás élénk, az általános hangulat a "joie de vivre". Egy gyors pillantás az árlapra arra csábítja az elnyűtt, éhes vándort, hogy helyet foglaljon és rendeljen egy tállal. Így esik, hogy Párizsban a "szerelem városában" egy amerikai turista beleszeret a vietnámi ételekbe.

Természetesen én voltam az a turista, és a kínaitól annyira különböző vietnámi konyhával való szerelmi kapcsolatom éveken és városokon keresztül folytatódott: New Yorkban, Philadelphiaban, szülővárosomban a virginia-i Richmondban, és most Budapesten is.

Egy nemrégi decemberi estén elmentünk a NHA HANG THANG LONG, azaz Felszálló Sárkány Vietnámi Étterembe, a IX. kerületbe. Ahogy közeledtünk az új épülethez, aggódtam, hogy vasárnap este lehet, hogy kimenős lesz a konyha, mert valószínűleg sok vendéget látott a péntek és a szombat, és nekünk talán már csak átázott, felmelegített tavaszi tekercsek és előző napokról megmaradt ételek jutnak.

Egy pillantás a nagy üvegablakon át és aggodalmaim elszálltak.

A nagyobbik terem tele volt vietnámiakkal, egy nagy társasággal, akik azért jöttek, hogy az egyik család 30 napos csecsemőjének bemutatását ünnepeljék barátaikkal, üzlettársaikkal - ez egy régi vietnámi hagyomány, amit itt új közép-európai otthonukban is folytatnak.

Nem-dohányzók lévén, minket egy külön terembe vezettek, távol a keletiesen nyüzsgős, vigadozós, a lakoma előtt, közben és után dohányzós nagyteremtől.

Számtalan étel

Az odaúton elcsíptem egy jelenetet. Fehér abroszokkal megterített hosszú asztalok roskadoztak a számtalan különböző étel alatt: zamatos egészben készített édes-savanyú halak, levesek és főfogások, rizsek és sült tészták. Az igazi vietnámi módi szerint a vendégek abból szedtek maguknak, amiből éppen kedvük szottyant, ami gyakran azzal járt, hogy fesztelenül átnyúlkálva szedtek akár távoli tálakból, egymás elől keresztben is.

Az ételek, az illatok és az egész kép színes és csábító volt, összefutott a nyál a szánkban, ami jót ígért az elkövetkezendőkre.

Letelepedve kis különtermünkben, amiben egy hosszú és két kisebb asztal volt, dologhoz láttunk.

Nem tartott sokáig, hogy megegyezzünk egy tál NEM THIT-ben, ami nyolc húsos tavaszi tekercs (1250 Ft) és néhány nagy tál gőzölgő PHO BO-ban, azaz marhahúsos tésztalevesben, ami önmagában is felér egy étkezéssel.

Amig az ételekre vártunk, tovább forgattam az étlapot. Egy kis tál leves, előétel gyanánt, pl.: Édes-csípős vagy Rákleves 390-550 forint között mozog. Saláták és néhány tavaszi tekercs, beleértve a tarisznyarákosat is 1520 Ft-ba kerül. A főételek: zöldség és húsvariációk, úgy is mint marha, sertés, kacsa, hal, rák és - ezt kapd el - kecske is. Nem egészen az a hagyományos magyar koszt. Az árak itt általában 2000 Ft és 5000 Ft között mozognak. Egyszer azért ki kellene próbálnom azt a chilivel és citromfűvel készült kecskesültet...

Az élvezetekkel a NEM-mel kezdődtek. A ropogós és nem olajban úszó tavaszi tekercsek nemsokára ízletes szósztól csepegtek, amit barátságos és beszédes pincérünk hozott az asztalhoz. A tekercseket salátalevelekbe tekertük friss korianderrel, bár én hiányoltam a mentaleveleket, amit a NEM-hez adnak Amerikában.

Alig fejeztük be ujjaink nyalogatását, amikor a PHO BO (1250 FT) megérkezett. A leves módfelett tápláló volt ezen a decemberi estén, pont úgy, ahogy Párizsból emlékeztem rá. Tele volt nagy, vékony és puha marhahús szeletekkel, rengeteg csúszós rizstésztával, újhagymával és korianderrel.

Jóllakva, de elhatározva, hogy többet is megtudok a séf képességeiről (amint később kiderült, valójában hatan vannak, akiket Vietnámból hoztak), rendeltem egy tál tintahalat fokhagymás szószban, amit nagyon ajánlott a pincér. Igaza volt. Hamarosan egy darab sem maradt a tálon. A pincérünket nagylelkűség jellemezte, mivel felajánlott nekünk ingyen egy halat, persze csak hogyha szeretnénk.

Nem jelent meg mind a 40 vendég a másik teremben, így volt fölöslegben előre elkészített étel.

Miután befejeztük a vacsorát, a pincér hozott a fantasztikus vietnámi rizspálinkából, a NÉP MOI-ból.

Evés után elhatároztam, hogy felfedem magam, mint étteremkritikus a Felszálló Sárkány vezetője és tulajdonosa előtt, aki nem más, mint NGUYEN PHUC TUONG, aki felvette a magyaros Jenő nevet, hogy a helyiek dolgát megkönnyitse.

Jenő a 70-es években a Műszaki Egyetemen mérnöknek tanult, a 90-es években ügynökösködött, most pedig vendéglősként dolgozik.

Szükséges fűszerek:

Elmondása szerint, minden friss hozzávalót be tud szerezni a helyi piacon, a szükséges fűszerek pedig a Chimpex-től származnak, akikkel kiváló munkakapcsolata van. Jenő elmesélte, hogy az étterem tavaly június 1-től van nyitva, és bár egy ponton úgy tűnt, hogy csődbe fog jutni, most egyenletes az üzletmenet. Az első időkben a vendégkör főleg a Budapesten élő 4000 fős vietnámi közösség üzletembereiből került ki. Hamarosan a vietnámiak Mekkájává vált, és a vietnámi nagykövet is kezdett vendégeket hozni, hogy ízelítőt nyújthasson nekik hazájából.
"Egy étterem nem csak étterem, hanem maga a KULTÚRA:" - mondta Jenő, és ezt magunk is megtapasztalhattuk.

Most már rendszeresen visszatérő magyar vendégek is jönnek. Én is köztük leszek.