<% Session("page")="hammkony" %>

2000. DECEMBER-JANUÁR

    A december-januári szám teljes tartalma: több, mint ami idefért.

pákozdi  

Kedves olvasó

  Hajni kalácsai híresek: minden karácsonykor süt egy halomra valót, s szétosztja a szívének kedves emberek között. Ez a szokása még abból az időből származik, amikor nem állt valami fényesen, de az ajándékozás öröméről nem akart lemondani. Hát foszlós kalácsokat kezdett sütni, édeset meg sósat mindenkinek a kedvére valót, szépen becsomagolta, s még karácsony délutánján útra kelt velük, hogy eljuttassa a címzetteknek.

petyek

MAGYAR MÓDRA

Megőrzött Ízek

Halból levest már honfoglaló elődeink is minden bizonnyal főztek. Készült ilyen étel hosszú évszázadok során később is gazdag és szegény asztalára egyformán. Halászlét vagy ahogyan Jókai Mór és Móra Ferenc szívesen nevezték szebb, hangulatosabb szóval: halászos lét paprikás ételeink között csak a paprika elterjedése óta, a 19. század elejétől készítünk. Gyorsan vált jellegzetes és nemzeti ételünkké! A szabadságharcig olyannyira népszerűsődött, hogy a század közepétől már hazánk minden tájegységének, folyóvizének kialakultak jellegzetes, helyi szokásai mind alapanyagokban, mind ízesítési és tálalási fortélyokban. (Felső-alsó dunai, felső-alsó tiszai, balatoni, velencei-tavi, komáromi, kömlődi, bajai, szegedi, stb.)Közöttük számos különlegesség is akad - melyek leginkább helyi specialitások. Ilyen a Balaton környéki halászoslevek között a fonyódi, az ún. "petyek", amelyik régi tavi halászmesterek sok évtizedes hagyományaira épül. Mind zamatában, mind tartalmában figyelmet érdemlő és népszerűsödésre váró különlegesség.

D. B.
Petyek

halászlé

KARÁCSONY

A hal nem hiányozhat

A karácsonyi fenyőfaállítás és a halevés szokása alig százötven éve honosodott meg nálunk, mégis úgy tűnik, mintha ősi hagyományaink közé tartozna. Vétek lenne változtatni rajta, ha csak annyit nem, hogy a ponty helyett valamilyen más, különleges hazai vagy tengeri halat válasszunk az ünnepi fogásokhoz.

Halízelítő hármas
Halászlé hagyományosan
Pisztráng Szalajka módra
Hal burgonya bundában
Ponty rántva vagy Orly módra

Brassói pulyka

KARÁCSONY

Szebb a páva mint a pulyka

Noha mindnyájan egyetértünk a mondókával, még sincs, aki ilyenkor a színpompás páva helyett ne a pulykát választaná. A mára már világszerte szinte kötelezővé vált sült mellett mi most néhány kevésbé ismert pulyafogás receptjét kínáljuk.

Gesztenyével töltött pulykamell
Stefánia pulykavagdalt
Karácsonyi rakott pulykaérmék
Pulykamell sajtmártásban

  

tibet

VILÁGJÁRÓ

Mindenből módjával

A címben idézett mondás a tibeti emberek életfilozófiáját tükrözi, s érvényes az étkezésükre is. Ebben főként a mértékletességre és az ételek harmóniájára törekszenek. Előnyben részesítik a meleg falatokat, még a gyümölcsöket sem hűtik le. Jobban megismerve őket, kiderül: nem csupán jakvajas teát kortyolgatnak campával...

gyümölcskenyér

KARÁCSONY

Édes finálé

A karácsony édes ünnep. Ilyenkor még az is hozzálát a sütéshez, aki egyébként nem hódol a nyalánkságoknak. Nagy úr a hagyomány - a bejgli, a gyümölcskenyér, a fatörzs, a mézeskalács íze, illata nélkül nem teljes az ünnepi hangulat.

Bejgli gazdagon
Flódni torta
Gesztenyés fatörzs
Gyümölcskenyér maradék tojásfehérjéből
Karácsonyi kenyér puding whiskykrémmel

 

  

Csudafinom csokitorta

ÜNNEPEK

A kelendő káposzta

A káposztának számtalan erénye van:
a belőle készült ételeket szinte mindenki szereti, jó előre elkészíthetők, sokáig elállnak, sőt, jót tesz nekik a felmelegítés. Használjuk ki ezeket a páratlan előnyöket!


Káposztás fácán
Székely káposzta
Töltött káposzta

gyümölcsös malac

SZILVESZTER

Szilveszterkor és újév napján szigorú rendje van az asztalra kerülő ételeknek. Nem tálalhatunk halat, mert azzal elúszik a szerencse, sem szárnyast, ami hátrafelé elkaparja, sem nyulat, amellyel elfut, de kötelező a malac, hogy kitúrja a jólétet, gazdagságot garantáló kincset. Meg ne feledkezzenek hát róla!

Gyümölcsös malacpecsenye
Sült malac egészben
Savanyú malacleves
Teljes malac pezsgős káposztával



      Tekintse meg archív számainkat !