<% Session("page")="hammkony" %>

hmkhead copy.gif (44697 bytes)2002. JANUÁR-FEBRUÁR

    A január-februári szám teljes tartalma: több, mint ami idefért.

pákozdi j.JPG (12284 bytes)

Kedves olvasók!


Szeretnénk, hogy könnyebben észrevegyenek, jobban azonosíthassanak minket az újságárusok ezernyi harsány kiadványa között, hogy habozás nélkül mondhassák: kérek egy KONYHAMAGAZINT! Így tömören, röviden, ami nem azt jelenti, hogy a hagyományos és mai magyar jelzőkhöz hűtlenné váltunk volna (most is ott szerepel a cím melletti piros szalagban). Meggyőződéssel és büszkén vállalt jó hagyományainkon nem változtatunk.

Berda József

ÍZEMLÉKEK

Az evés gyönyörűsége

Berda József születésének századik ünnepére

Nevezték költészetünk Szent Ferencének, magyar Villonnak, újpesti Rabelais-nek, poéta Kakuk Marcinak, terített asztalokáldozópapjának, haspókok védőszentjének, ludak főpásztorának.

Hagymaleves

A HÓNEP ÉTELE

Hagymaleves kétféle sajttal

A szép, ízes vörös-hagyma igazi szezonja a tél. Ekkor könnyebben jut eszünkbe, hogy ne csak hagyományos ízesítőként használjuk, hanem önálló ételként is. Már a magyar vöröshagyma messze földön híres zamata is erre csábít.

Táncrend

FARSANG IDEJÉN

Bálok és táncrendek

A farsangot már a 15. században Európa-szerte megünnepelték. Magyarországon Mátyás király uralkodása alatt különösen nagy mulatságokat rendeztek.

Sajtos kivisaláta

FRISSEN FÜRGÉN

Terülj asztalkám 30 perc alatt!

E rovatunk ez évben is azoknak a háziasszonyoknak szól, akik munkából hazaérve, fél óra alatt meleg vacsorát szeretnének tálalni éhes családjuknak.

 Menüajánlatunk:
Bakonyi pulykaragu galuskával
Sajtos kivisaláta

Máglyarakás

PILLANTÁS A PIACRA

Alma, te édes!

A cím csak részben igaz, hiszen e gyümölcsnek vannak savanykás fajtái is. Sőt, az ismert, kedvelt édességek és sütemények mellett számos különleges fogás is készülhet belőle. Íme!

Máglyarakás
Almaleves
Almával sült sonka
Tésztába sült gyümölcsös szűz

A lojális tojás

FURFANGOS FOGÁSOK
A lojális tojás

Ilyenkor, télen különösen jó, ha van otthon tojás, ami mindig lojális a háziasszonyhoz, azaz minden sürgős vagy csak ötletszegény helyzetben segítségül hívható, mi több: csodákra képes. Itt kell elmondanunk, hogy az omlett - másik népszerű nevén tojáslepény - elkészítését illetően semmiféle egységes megoldást nem sikerült találnunk. Van, ahol azt tartják legfőbb titkának, hogy nem szabad habverővel felverni, szigorúan csak a fakanalas kikeveréssel lesz selymes és finom, másutt a tojássárgájának alapos, habverős "kezelése" után a kemény habbá vert tojásfehérjéket beleforgatva sütik a legkiválóbb omlettet. Tessék kipróbálni mindkettőt nyugodtan, mert elrontani egyikkel sem lehet.
Omlett, avagy tojáslepény alaprecept
Gombával töltött rántott tojás
Omlett finom füvekkel
Paradicsomos omlett
Amerikai sült tojás

Burgonyából készült ételek

TANÁCSADÓ
Adófizetéskor is gazdagon

Ilyenkor, az ünnepek után amúgy is lapos erszényeinket legtöbbünknél még a súlyos adóforintok befizetése is "slankítja". Az aránylag olcsón elkészíthető, burgonyás ételek azonban gazdag választékban sietnek a segítségünkre.

Tejszínes pulykaragu burgonyafészekben
Egyszerű rakott burgonya
Burgonyareszli sült szalonnával
Burgonyalapcsánka
Rákkal töltött burgonya
Juhtúrós sült burgonya
Sonkás burgonyafelfújt
Burgonyacsók

Kókuszcsiga és kókuszgolyó

MÁSKÉPPEN
Csak nevében dió.

.mármint a kókuszpálma termése, hiszen nem hasonlít egyetlen ilyen rokonára sem. Legfeljebb abban, hogy ehető belsejét kemény, feltörhető héj borítja.

Kókuszgolyó
Kókuszcsiga
Kókuszkocka


      Tekintse meg archív számainkat !